Czibolyáné Nagy Anna - Interjú

 

Czibolyáné Nagy Anna

1.    Miért választottad a tanári pályát, és hogyan kerültél a BZSH Külkereskedelmi Technikumba?

 

Kereskedelmi üzemgazdászként végeztem a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán (ma BGE Tagintézménye). Első munkahelyem egy nagykereskedelmi vállalatnál volt, ahol áruforgalmi területen dolgoztam, majd piackutatóként és export-import ügyintézői munkakörben tevékenykedtem. Amikor elindult a gazdaságszakos tanárképzés a főiskolán, azonnal jelentkeztem – nosztalgiából. Jó volt újra iskolába járni - diáknak, hallgatónak lenni. Tíz év kereskedelmi gyakorlattal a hátam mögött fogadtam el Gyöngyösi Kereskedelmi Iskola állásajánlatát, ahol több mint három évtizedig tanítottam, nyugdíjazásomig. A BZSH Külkereskedelmi Technikumba 2019 nyarán kaptam meghívást, abban a tanévben kezdtem itt, mikor a Révay utcába költözött az iskola – ennek már hatodik tanéve.

 

2.    Hogyan változott meg a tanítás az évek során? Mi volt más régen, és hogyan alkalmazkodtál az új kihívásokhoz?

 

Kereskedő tanulókat tanítok – ugyanúgy, mint a korábbi munkahelyemen, ahol részt vettem szakmai programok kidolgozásában, tananyagfejlesztésben, felnőttoktatásban és vizsgaelnöki feladatokat is elláttam.

Tanulóinkkal rendszeresen részt vettünk az országos szakmai   versenyeken, ahol több alkalommal első helyezést értek el a tanítványaim.  

Az évtizedek során megszerzett tapasztalataimat ebben az iskolában is jól tudom kamatoztatni.

Gazdasági tantárgyak tanításánál folyamatos megújulásra, a gazdasági változásokhoz való naprakész alkalmazkodásra van szükség. A pandémia alatt bevezetett online oktatás teljesen új módszereket követelt meg, új lehetőségek kínálkoztak. Nagyon sokat tanultam akkor, s azokat a módszereket ma is alkalmazom a mindennapi tanítás során.

Remek fiatal kollégák vesznek körül, akikkel nagyon jó csapatmunkában tudunk együtt dolgozni.

 

3.    Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a jövő kereskedőinek? Mit tanácsolsz a diákjaidnak, hogy sikeresek legyenek ezen a pályán?

 

Minden területen – így kereskedőknél is alapfeltétel a megfelelő szaktudás (szakmai ismeret, nyelvtudás). Csak ennek birtokában lehet valaki határozott, meggyőző szakember. Ezen túlmenően szükséges a szakmaszeretet, megbízhatóság, empátiakészség, a türelem és az önuralom, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Fontos a fenti ismeretek megszerzése, készségek elsajátítása ahhoz, hogy munkájukat szerető, sikeres szakemberré váljanak.

 

4.    Melyek azok a pillanatok, amikor igazán büszke vagy a munkádra és a diákjaidra?

-       Amikor a sikeres szakmai vizsgák után látom a ragyogó tekinteteket.

-       Mikor volt diákjaim megkeresnek, hogy tanácsot kérjenek, vagy éppen beszámoljanak az elért eredményeikről.

-       Amikor régi diákjaim - már szülőként - megtalálnak az új iskolámban, tanácsot kérve gyermekük továbbtanulásához.

-       Minden nap, mikor arra ébredek, hogy még szükség van a munkámra.

-       Hálás és büszke vagyok arra, hogy egy nagyon fiatal, dinamikusan fejlődő és már is rangos szakmai sikereket elérő iskola tantatestületének szépkorú tagja lehetek, szinte a kezdetektől.

-       Büszkeséggel tölt el, hogy a közelmúltban átvehettem az aranydiplomámat. 50 évvel ezelőtt államvizsgáztam a közeli Alkotmány utcában, az első munkahelyem az Arany János utcában volt és most újra itt találtam meg a mindennapok értelmét - azon a vidéken, ahol reményekkel teli fiatalként elindult a szakmai életem.     

                     Így érnek a dolgok körbe. Lehet, hogy nincsenek véletlenek?

 

5.    Miért különleges számodra a BZS Külkereskedelmi Technikum? Mit szeretsz a legjobban itt tanítani?

„Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy” – tartja a mondás. Folytatva a gondolatmenetet: ha nyitottak vagyunk és minél több kultúrát megismerünk az életünk során, annál elfogadóbbá, jobb emberekké válhatunk. Számomra más szubkultúrák hagyományait megismerni mindig izgalmas élmény. Erre itt az iskolában bőven kínálkozik lehetőség a tanítási órákon kívüli iskolai programok keretében.

 

Egy intézmény akkor jó, ha a megfelelő tárgyi feltételek biztosításán túl a személyi tényezőket is a középpontba helyezi.
Ebben az iskolában én megtaláltam ezt a harmóniát és naponta örömmel jövök tanítani.

 

A kereskedelmi szaktárgyak tartoznak az én területemhez: kereskedelem alapjai, kereskedelmi gazdálkodás, vállalkozási ismeretek.

A szakmai tantárgyak oktatásán túl nálam központi helyen szerepel a nevelés. Diákjaink igénylik, hogy a tananyaghoz kapcsolódóan megbeszéljük a mindennapok aktuális eseményeit: kérdéseket feltéve, válaszokat keresve a lehetséges megoldásokra.

 

6.    Mit üzennél azoknak, akik most fontolgatják, hogy kereskedői pályára lépjenek, vagy ide jelentkezzenek?

Egy nagyon szép, de közel sem olyan könnyű pálya a kereskedőké, ahogyan első látásra tűnik. Komoly szaktudás, nagyon sok szakmai ismeret birtokában válhat csak valaki sikeres kereskedővé.
Fenti ismeretek, készségek megszerzéséhez a mi iskolánkban adottak a feltételek, csak jól kell tudni élni ezekkel.
A BZSH Külkereskedelemi Technikum az az iskola, ahol egyaránt jó diáknak és tanárnak lenni.