Lechner Zsófia
1. Milyen érzés volt a Külkereskedelmi Technikum első titkársági munkatársának lenni?
Nagyon izgalmasnak tartottam ezt az új helyzetet. Kíváncsi voltam, hogyan tudom kamatoztatni, hasznosítani a már megszerzett tudásomat, amit az előző munkám során sajátítottam el, illetve, hogy ezzel a tapasztalattal miképpen tudom segíteni egy új iskola munkáját.
2. Hogyan emlékszel vissza az indulás kihívásaira és sikereire?
Igen nagy nyomás volt rajtam, mivel számomra is fontos volt, hogy minél több tanulót tudjunk "toborozni" az első tanév indításához. Mivel egy új oktatási intézményről volt szó, amiről még nincsenek tapasztalatok, vélemények, ami alapján a jelentkezők mérlegelni tudnának, így még nehezebb dolgunk volt. Ennek ellenére számításaink feletti létszámmal tudtuk indítani a tanévet, amire én is nagyon büszke vagyok.
3. Melyik volt a legemlékezetesebb pillanatod az itt töltött idő alatt?
Talán a legemlékezetesebb pillanat az első tanévnyitó volt. Ekkor találkozhattam először az összes új tanulóval egyszerre, akik bizalmat szavaztak nekünk. Megható pillanat volt mikor az igazgató úr kimondta először, hogy megnyitja az iskola első tanévét 2018 szeptemberben.
4. Mi motivál a munkád során, és mit jelent számodra az iskola közössége?
A pozitív visszajelzések motiválnak leginkább, amikor kedves üzenetet kapok a tanulóktól, amiben megköszönik a segítséget. Ez mindig feltölt érzelmileg. Az iskolai közösség és a munkatársak kicsit olyanok számomra, mint egy második család. Sok közös programmal, jó hangulattal, nagyon ritkán kisebb konfliktusokkal, de ezeken könnyen túllendülünk.
5. Szabadidődben milyen tevékenységekkel kapcsolódsz ki, például a zenével vagy az irodalommal?
Szabadidőmben szeretek utazni a családommal, barátokkal lenni, nagyon szeretem a kreatív foglalkozásokat pl. festés, kézműves tevékenység .
6. Van olyan személyes üzeneted a diákoknak vagy a kollégáknak, amit fontosnak tartanál megosztani?
Egy-egy idézettel szeretnék üzenni.
Diákoknak:
„Az út nem mindig könnyű, de minden lépéssel közelebb kerülsz a céljaidhoz! Emlékezz, hogy te irányítod az utad!"
Kollégáimnak:
" A csapatmunka a siker kulcsa. Ha egyedül mész, gyorsan mehetsz, de ha együtt mész messzire juthatsz. "